Mit hozhat Esztergom életébe a „Piskóta körforgalom”?
8/19/2021
A Petőfi utca–Terézia utca–Dobogókői út–Kálvária utca csomópontjába tervezett körforgalom az alakja, kialakítása okán kapta a piskóta nevet, a lakók pedig több éve várják már, hogy elkészüljön. E tekintetben a város egyik régi nagy adósságáról beszélünk. Gondolatok Virágostóth Krisztián okleveles településmérnök tollából.
A körfogalom megépítése a múlt héten kapott új lendületet, amikor is Magyarország Kormánya az 1582/2021 (VIII.11.) Korm. rendeletben a projekthez pénzügyi és ütemezési tervet társított. Erről a jó hírről egyébként dr. Völner Pál, térségünk országgyűlési képviselője is beszámolt a közösségi oldalán.
Véleményem szerint a piskóta alakú körforgalom minőségi előrelépést jelenthet a városi közlekedésben, ugyanis a négy utca által érintett területen több megoldandó feladatot is orvosolni fog.
Miért is jelenthetjük ki ezt? Egyrészt azért, mert az érintett csomópont a város egyik legforgalmasabb kereszteződése. A kórházat, a bevásárló negyedet, a vasútállomást és még több fontos területet, illetve intézményt is a csomóponton való áthaladás után közelíthetünk meg. A reggeli és a délutáni csúcs idején látszódik igazán, hogy mennyire leterhelt ez a helyszín, a lassú csomóponti átjutás, az akár több tíz perces várakozás a mai életvitelben elfogadhatatlan.
A folyamatos torlódások is problémát jelentenek, de nem mehetünk el amellett sem, hogy az elmúlt években több baleset is történt a kereszteződésben és környezetében. A Petőfi Sándor utcáról a Dobogókői útra sokszor csak nagyon körülményesen és balesetveszélyesen lehet csak kihajtani, továbbá a Terézia útról a balra kanyarodás a Petőfi Sándor utcára is igen nehézkes.
A körforgalom megépítése nem lehetőség, hanem szükségszerűség a biztonságos közlekedés előmozdítása érdekében, a beruházásnak fontos hozadéka lesz továbbá a gyalogos közlekedés fejlesztése is. A csomópont környezetében a legközelebbi gyalogátkelőhely a Tesco környezetében található. A Petőfi Sándor utca-Honvéd utca kereszteződésénél, valamint a temetőnél található még, illetve a Terézia utca alsó szakaszán is van zebra.
Ennek fényében a beruházás lehetőséget ad arra, hogy minden irányba kialakítsák a gyalogos kapcsolatot. A humanizált emberközpontú és gyalogos közlekedést ösztönző városok jellemzője, hogy a gyalogos közlekedést privilegizálja.
Az új csomópontnak fontos szerepe lesz a város közlekedési hálózatában is, az új körforgalomnak köszönhetően sokkal dinamikusabb lesz utcák az áteresztő képessége. Azok az autósok, akik korábban a nehéz átjutás miatt kerestek alternatív útvonalakat a céljuk eljutásához, ők is vissza fognak térni ide.
További előny lesz, hogy a Honvéd utcát és a Petőfi útról leágazó Julianus Barát utcát se fogják „menekülő” útként használni az autósok, így az itt élők is fellélegezhetnek. A várokozásokból adódó környezetterhelés is csökkenni fog a csomópont és környezetében, ami pozitív hatással lesz a körforgalom térségének levegőminőségére, zaj és porterhelésére.
A piskóta körforgalom és környezete a beruházás révén jelentősen átalakulhat, a városi településképet, illetve a növények, valamint „a természet a városi létbe való behozatalának” iránti igényét is teljesíteni lehet.
A beruházás továbbá az elavult, rossz állapotú fejlesztendő közmű helyzetet is orvosolni tudja. A piskóta körforgalom összességében hatalmas előnyöket fog hozni a város életében és egyúttal egy régi örökséget lehet ismét felszámolni.


